Hírek

Itt az új földtörvény tervezet!

Megjelent a földtörvény új tervezete. Letölthető a csatolmányból.

Kapcsolódó dokumentumok

foldforgalmi_tv.pdf 551.83 kB pdf

Matematikus, web-programozó, néprajzkutató és köztisztviselő városi fiatal az AGRYA 2013-es Vidék Kaland Programjában!

Az idén harmadik alkalommal megszervezett Vidék Kaland Programban június közepétől 43 városi fiatal ismerkedhet meg a vidéki és gazdálkodói élet szépségeivel és nehézségeivel. A 142 pályázóból kiválasztott 35 év alatti fiatalok 5 napot tölthetnek fizikai munkával magyarországi, vagy 10 napot székelyföldi családi gazdaságokban. Dinnyetermesztő, szőlész-borász, juhtenyésztő és őshonos fajták tartásával foglalkozó gazdaság is megtalálható a fogadó helyszínek között. A program 2013. június 7-én a kiválasztott fiatalok „traktoros tréningjével” indul.

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA 2011-ben szervezte meg először a Vidék Kaland Programot. 2012 decemberében a Programot az Európai Bizottság pályázatán a legjobb EU-társfinanszírozású agrár-vidékfejlesztési témájú kommunikációs programnak választották.

A Vidék Kaland Program megfogalmazott célja, hogy a városban élő fiatalok számára személyes példákon keresztül mutassa be a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, tájékoztatást adjon az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működéséről, indokoltságáról, valamint betekintés engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába.

Kapcsolódó dokumentumok

vk_resztvevok_netre.pdf 42.74 kB pdf

AXIÁL Gyakorlati Akadémia - 2013. május 16. Beled

Az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági gép és hozzá kapcsolódó háttér szolgáltatás specialistájaként az Axiál Kft. lassan két évtizede tart szántóföldi bemutatókat országszerte.

Ez alatt az idő alatt csak megerősödött bennük, hogy mezőgazdasági gépet igazán a gyakorlatban lehet jól megmutatni, illetve megismerni. Egy gépből pedig a benne rejlő teljesítményt egy tapasztalt, a gépet valóban jól ismerő szakember tudja ténylegesen kihozni.

XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

A magyar állattenyésztés egyik legnagyobb jelentőségű szakmai találkozójára, a XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár megrendezésére 2013. április 26-28. között kerül sor.
Az állattenyésztés hét ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske- és a baromfitenyésztők mellett a halászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be Hódmezővásárhelyen.
Kettőszázhúsz ipari és közel ekkora számú állatkiállító vesz részt a rendezvényen, köztük az Axiál Kft. is. A kiállítás legfőbb célja a magyar agrárium fejlődésének elősegítése. A rendezők szerint a kiállítás sikere annak szakmaiságban rejlik.
A jubileumi évforduló alkalmából kiállítás történeti bemutatóval, a gyerekek számára játszóházzal készülnek, valamint a húsmarha szekcióban első ízben kerül sor tenyészbika-árverésre.

Részletes program:
http://www.allattenyesztesinapok.hu/sub/program.html

Magyar Agrárium 2013 - Konferencia a Napi Gazdaság szervezésében

Jelentős átalakulás előtt áll a magyar agrárszektor szinte minden szegmense. A parlament tavasszal tárgyalja a termelési költségeket és lehetőségeket nagyban befolyásoló földtörvényt, valamint a beszerzést és az értékesítést is várhatóan átalakító integrációs– és üzemszabályozási törvényt is.

A Napi Gazdaság országos üzleti és pénzügyi napilap 2013. április 30-án – Magyar Agrárium 2013 címmel – megrendezendő konferenciájának célja, hogy az azon részt vevő cégvezetők, állami és vállalati döntéshozók, agrárszakemberek és –szakújságírók első kézből értesüljenek az ágazatot érintő legfontosabb történésekről.

A nyitóelőadást Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter tartja.

A konferencia részletes programját a konferencia hivatalos weboldalán tekintheti meg:
http://www.napi.hu/konferencia/napi_gazdasag_magyar_agrarium_2013_konfer...

Helyes irányba mutatnak a termálvíz hasznosítással kapcsolatos enyhítést tartalmazó jogszabály tervezetek!

A magyarországi termálvíz készletek hasznosítása körül az elmúlt években komoly vita alakult ki. A Bajnai-kormány 2010. áprilisában már ügyvezető kormányként rendelettel - amely azóta visszavonásra került - lényegében megtiltotta volna a 2012. utáni termálvíz hasznosítást az un. visszasajtolás előírásával. A 2011. tavaszától több, a tagjain keresztül a termálvíz mezőgazdasági célú hasznosításában érintett szakmai szervezet, köztük az AGRYA is- felhívta a figyelmet arra, hogy nem megalapozottak azok az indokok, amelyek a termálvíz hasznosítás megtiltásához vezethetnének.

Képzés ökológiai gazdálkodóknak

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet a fiatal ökogazdák számára 2013-ban tematikusan egymásra épülő képzési programot szervez, szakavatott előadók, tapasztalt gyakorlati szakemberek és az ágazatban érdekelt intézmények közreműködésével. A program első, „Biogazdálkodás és menedzsment” című kétnapos moduljára 2013. április 12-13-án kerül sor, Gödöllőn, a Szent István Egyetemen.

Nehéz kezdet után bíztató folytatás - a Vesd bele magad! Programról egyeztetettek az AGRYA és a Garafarm Kft. vezetői. Az AGRYA visszavonja a keresetét!

Az AGRYA február utolsó napjaiban polgári pert kezdeményezett a Vesd bele magad! Program védjegyéhez kapcsolódó jogai megsértése miatt a Tesco-Globál Áruházak Zrt. és a Garafarm Kft. ellen. A kereset oka a Garafarm Kft. által előállított gyerekeknek készített vetőmag csomag forgalmazása volt a Tesco áruházakban.

Vesd bele magad! Székelyföldön!

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA már harmadik éve szervezi meg a Vesd bele magad! Programot. Ezen a szemléletformáló programon keresztül kisiskolás gyerekek kapnak vetőmag csomagokat, hogy azt otthon, a család saját kertjében felhasználják. A Program részeként 2013-ban 24.879 magyarországi kisgyerek ismerkedhet meg a kertészkedés örömeivel.

2013-ban újra Vidék Kaland! Már Székelyföldre is utazhatnak az érdeklődő városi fiatalok!

Júniusban újra indul az AGRYA nagy sikerű, EU díjnyertes kommunikációs programja, a Vidék Kaland. A múlt évihez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál, munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként. A városi fiatalok élményeit, a kalandjait az Interneten, a www.videk-kaland.hu weboldalon keresztül lehet nyomon követni. 2013-ban már Székelyföldre is utazhatnak az érdeklődő városi fiatalok. A résztvevőket pályázaton keresztül választja ki az AGRYA. Jelentkezni 2013. április 19-ig lehet.