Célom a Nagy gazdaság!

Visnyovszky Gergely vagyok Gazdasági És Vidékfejlesztési Agrármérnök hallgató a Károly Róbert Főiskolán II. éven, a gyakornoki programról a főiskolán hívták fel a figyelmemet, ami egyből magával is ragadott ezért jelentkeztem rá még 2011 őszén. Már tavasszal tudtam, hogy felvettek a programba , aminek kifejezetten örültem hiszen azért jelentkeztem a programba , hogy agrártanulmányaimat elmélyítsem.

Különösen jól jött nekem ez a lehetőség mert a családomban senki nem dolgozott az agráriumban ezért van mit behoznom bőven, hogy versenyképes legyek a szakmában. 2012.Július 16.-át írtunk , amikor az első gyakorlati napra sor került. Kora reggel útnak indultam Alsózsolcáról ,ahol lakom először Miskolcra majd ott átszálltam egy buszra , ami egy röpke egy órás buszozás után eljutatott Hejőbábára. A buszmegállóban már várt rám Nagy László a fogadó gazdám aztán együtt autóval mentünk ki a szabadföldi kertészetébe. Előtte csak telefonon beszéltünk ott szigorúan tartottam a protokoll szerinti magázódást de jól esett az, hogy megengedte a tegeződést hiszen mint megtudtam ő is fiatal és ugyan olyan hallgató mint én. Hihetetlen de nem tudtam elképzelni, hogy Magyarországon léteznek fiatal gazdálkodók, annyi negatív dolgot látni és hallani a médiában a statisztikákról nem is beszélve. Miután megérkeztünk a gazdaságba egy gyors átöltözés és egy villám bemutatkozás történt a napszámosokkal majd áttértünk a szakmai dolgokra. Ezer meg ezer kérdésem volt, hogy leteszteljem a tankönyvek íróit, hogy a valóságban is működnek-e az elméleteik. Első kérdésem a talajművelésre épült hiszen abban a félévben a főiskolán „szívemhez nőt” a földműveléstan tantárgy. Arra voltam kíváncsi, hogy tényleg olyan gazdaságos-e a talaj lazítok használata a szabadföldi kertészetben vagy csak a nagy monokultúrás növények esetében igaz és azt a választ kaptam , amin meglepődtem, hogy a legegyszerűbb ha az ekét használjuk viszont 4-5 évente egy talajlazítás is igényel a föld hiszen ezzel előzzük meg a káros talajtömörödést. A kertészet bemutatásakor szemügyre vehettem a bakhát jelentőségét , ezt is csak képen láttam az iskolában így már láttam az értelmét és egyszerűségét is. De erről az agrotechnikai csodáról majd későbbi bejegyzéseimben teszek említést. Egy számomra eddig ismeretlen növénnyel a Nagy gazdaságban ismerkedtem meg mégpedig a facéliával vagy népiesebb nevén mézontófűvel ( Phacelia tanacetifolia). Megtudtam, hogy az a növény egyszerű de nagyszerű mert kiválóan hasznosítható méhészkedéskor illetve a piacon jó keletje van a vetőmagnak. Beszélgetésünkkor kiderült az is,hogy vannak olyan vegyszerek , amik segítenek a növény szárításában. Ez a vetőmag előállításánál fontos tényező, hogy időben learassuk a termést vagy különben a következő évben küzdhetünk az árvakelésekkel. A kertészet alapvetően a dinnye termesztésére volt specializálódva, aminek külön történelme van a Nagy családban , amit majd ismertetni is fogok a következő bejegyzésekben. Visszatérve a gazdaságban termesztenek krumplit, paprikát, paradicsomot, koktélparadicsomot, kukoricát, sárgadinnyéből több félét is valamint görög dinnyéből is több félét. A kertészet bejárásakor arra lettem figyelmes, hogy elég fiatalos brigád dolgozik a földeken 19 éves sráctól kezdve 50 év körüli család anyáig. Voltak tapasztalataim már a mezőgazdasági munkák terén mert 2 hónapot már eltöltöttem egy tejelő gazdaságban de ott a tankönyvek szerinti „elöregedés” volt a jellemző és ez egy pozitív csalódás volt számomra. A vidéki helyzetet fejtegetve azt is megtudtam, amit akkor egy kisebb elme zavar követett, hogy munkaerő hiány van egy olyan térségben , amire alapvetően a munkanélküliség jellemző, főleg 2012-ben Magyarországon! Egy másik számomra elég hihetetlen momentum az volt mikor Laci azt mondta „ …ha nem áll valaki az emberek felett akkor nem dolgoznak vagy elrontják az amúgy nem túl nagy intelligenciát igénylő munkát mint pl. a kapálást”. Egy körülbelül 2 órás körbevezetés és eszme csere után alapvetően megváltoztak a bennem kialakult képek a mezőgazdaságról, ma már tudom , hogy csak a kőkemény valósággal szembesített Laci. Ez alatt értem a gazdasági helyzetet,a földvásárlási esélyek,munkaerő,a piaci árak,problémák de abban közös nevezőn voltunk, hogy a jövőben csak úgy lehet esélyünk ha összefogunk ha nem egy ember akar mindent magának. Szerintem a program akkor érte el a legnagyobb sikerét, amikor szóba került az,hogy mi lenne ha a jövőben mikor már befejeztem a tanulmányaimat akkor egy közös vállalkozásba fognánk és bővítenénk, egyesítenénk két gazdaságot ezzel is növelve az esélyeinket a piacon. Egyenlőre ez csak elméleti síkon maradt de hát kitudja mit hoz a jövő .Tehát megállapíthatom , hogy tényleg célom a Nagy gazdaság!

Nyomtatóbarát változatPDF változat