Miniszteri elismerés az AGRYA-nak és Dr. Mikula Lajos ügyvezető elnöknek

Minden évben a gyermekek jogainak világnapján kerül sor az ifjúságügyért felelős tárca szervezésében az ifjúsági szakma díjátadó ünnepségére. A Szent Kristóf-díjak és a Miniszter Elismerő Oklevelei az ifjúsági szervezetek és a fiatalokkal foglalkozó szakemberek részére az ifjúsági szakma legrangosabb kitüntetései. Az idei év egyik kitüntetettje az AGRYA és annak ügyvezető elnöke, Dr. Mikula Lajos a helyi ifjúsági közösségek fejlesztéséért kifejtett munkájáért.

Az elismeréseket Dr. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkár, Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár és Téglásy Kristóf ifjúságügyi főosztályvezető adták át.

„A fiatalokat nem csak egyszerűen erőforrásnak tekintjük, hanem jól tudjuk, hogy nemzetünk, településeink, közösségeink sorsa a mást, a jobbat, a szebbet, a gazdagabbat, a nemzetünket felemelni akaró fiatalokon múlik.” – fogalmazott ünnepi köszöntőjében Dr. Lengyel Györgyi. A közigazgatási államtitkár hangsúlyozta, hogy a kitüntetettek soha nem hagyták cserben a fiatalokat.

Kiss Norbert beszédében kiemelte az ifjúságügyi szakma nemrégiben Magyar Ifjúság 2020 címmel megjelent, jelentős kiadványát: „Megalkottuk azt a programot, mely a fiatalok esélyeinek növeléséről, a családalapítás és a családmegtartás fontosságáról szól. A szabadidő hasznos eltöltése és a sport mindezek mellett szintén kiemelt jelentőséggel bír a fiatalok életében.”

Kiss Norbert méltatta a kitüntetetteket, többek közt a Teljes Élet Szociális Alapítvány munkásságát, amely hivatásának tekinti a társadalom peremén élő fiatalok és gyerekek gondoskodását.

„Akik itt most kitüntetésben részesültek, mindannyian nagyon magas fokon művelték a nevelőmunkát, felkeresték a vidéki gazdákat, az iskolában tanuló diákokat, vagy éppen határainkon túl a magyar nyelvet és kultúrát ápolni szándékozó fiatalokat.” – tért ki köszöntőjében a díjazottak munkásságára Téglásy Kristóf.

 

(A kormany.hu híre alapján)

Kapcsolódó dokumentumok

elismero_oklevel_dr_mikula_lajos.pdf 1.03 MB pdf
Nyomtatóbarát változatPDF változat