Szeptembertől újra Axiál - Fendt Ösztöndíj

Az Axiál Kft. és a Fendt a következő iskolai évre újra kiírja közös ösztöndíját, melyet a tavalyi évben

indítottak útjára együttműködésük 10. évfordulója alkalmából.

Az ösztöndíjprogram végzésük évében lévő, vagy végzés előtti gépész, agrár, vagy kereskedelmi

orientációjú mérnökhallgatóknak kínál szakmai fejlődési lehetőséget. Az idei évben is két diáknak

van lehetősége elnyerni az ösztöndíjat, akik a program első három hónapjában az Axiál Kft.-nél töltik

gyakornoki idejüket, majd pedig a német gyártónál hat hónapot.

Az ösztöndíj legfőbb célja, hogy olyan szakértő és már gyakorlattal rendelkező szervizmérnököket,

vagy termékspecialistákat képezzenek, akik korszerű és széles körű ismeretekkel rendelkeznek, és

ismerik mind a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gépgyártójának, mind pedig Magyarország

egyik piacvezető gépforgalmazójának és szolgáltatójának gondolkodását, piaci stratégiáját.

Az Axiál Kft.-nél töltött 3 hónap alatt a pályázó betekintést kap az alkatrész- illetve gépkereskedelem,

a szerviz, a raktározás technika, a logisztika és a marketing munkájába. Aktívan részt vesz a

gépbemutatókon és mind több üzletág napi munkájában. Közreműködik kiállításokon, annak

megszervezésében és lebonyolításában. Megismeri az Axiál Kft. szervezeti felépítését, tevékenységét,

termékpalettáját és piaci információkat kap a konkurenciáról és a különféle értékesítési hálózatok

működéséről.

A Fendt gyárban töltött legalább 6 hónap alatt a nyertes pályázó érdeklődési körének

és személyiségének megfelelő hangsúllyal betekintést kap a gyártási folyamatba, annak

megszervezésébe, a megrendelések feldolgozásába, megismeri a gyár termékkínálatát, értékesítési

filozófiáját illetve a futó marketing akcióit, és megismerkedik különféle eladási technikákkal. Részt

vesz különféle gyűléseken és bemutatókon, képzéseken és az egyes részlegeknél eltöltött idő alatt

konkrét feladatokat old meg segítséggel illetve önállóan. Kérésre illetve témaválasztástól függően

lehetőség van esetlegesen arra is, hogy a pályázó a diplomamunkáját a gyárban, német nyelven

megírja. Retorikai és prezentációs képességfejlesztés, személyes meggyőzőképesség és vezetési

ismeretek megszerzésére is mód nyílik a gyakorlat során.

Az Axiál Kft. és a Fendt a gyakornoki program 9 hónapjára ösztöndíjat biztosít a hallgatóknak, és

annak végeztével az AXIÁL Kft. 2 évre konkrét állást kínál a programban részt vett pályakezdők

számára.

A pályázattal kapcsolatos további információkért forduljon bizalommal Kresz Gáborhoz, az Axiál Kft.

Fendt temékspecialistájához. Tel: +36-30/2278547, e-mail: kreszg [at] axial [dot] hu

A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 30.

Nyomtatóbarát változatPDF változat